… talán tehetünk, talán léphetünk, dönthetünk. Úgy érezzük, rostálhatunk, szelektálhatunk, hitet kaphatunk, hitelt adhatunk… választhatunk.

De hogyan és miként, milyen erő rejlik a kezekben és fejekben, mit érez, és mit gondol, aki egy játszmában tombol. Leszűkített harctér jóra és rosszra, hamisra és igazra, ki vagy és mi vagy igazságosztókra. Szereplők és statiszták, láthatatlan dramaturgiák… de érzem, ahogy elillan a lényeg. Hirtelen elengedtük a kezünket, befulladt a sok szeretet osztás, mindent, ami globális és már abnormálisan szentimentális, spirituális… beépült a színpadi deszkák erezetébe. Lábak sietnek hol jobbra, hol balra… mintha bármit is számítana, merre vagyok arccal, hát nézek inkább befelé és remélek, hogy a bennem élő káoszt van esélyem rendbe rakni, és felemelt fejjel egy helyben maradni. Érezni létem itt és most-ját, megvalósult csinnadrattáját, önteremtésem mágiáját.

… talán tehetünk, talán léphetünk, dönthetünk… inkább fogjuk meg újra egymás kezét és játszunk megint ébredezőst, hangtál veregetőst… kevésbé ártalmas, ha inkább fénylények vagyunk újra, szeretetből összegyúrva. Csak ezt a hideg ólmot ne! …senkit se bántsunk meg!

Végig nézni magamon, ilyen-olyan alkatomon… már régen túlfut az elképzelés, hogy mivel is azonosítsam lényemet, levegővételemet. Már túl vagyok azon, hogy az érzelmekről beszéljek, mint viharvert fák sűrűjéről, már az is sikerül, hogy tovább rugaszkodva magam mögött hagyom, és nem lépek be hívogató sejtelmébe. Bár itt azért kitérnék erre az ágas-bogas területre, mint észrevétlen jelenlétre, mert úgy hat és ott, hogy észre sem veszed – de azért kikerülheted… 

A születésnapunk előtti napon már érezhetővé válik az akkori idők lélekkészülődése, ott van, mint emlékcsoportosulás egy olyan megnyilvánulásban, amely tisztább mindannál, amilyenné az ember élete folyamán válik. 

Hogy hogyan válhat ez megtapasztalhatóvá? Nem tudom… csak úgy kaptam – ajándékba talán, de megutaztam egy pláza kellős közepén.

Nem rejtőzködően kémlelő és tenyérdörzsölően várakozó – csak figyelő. Egy tanúja vagyok a cselekménynek, bármilyen fejleménynek, és ezt a páholyt addig nem hagyom el, amíg úgy nem érzem, hogy ismerem. Személyem formába öntött  tüneménye belecsöppen egy helyzet közepébe, a maga módján megnyilvánul, de az elmén túli önvaló is ott van – egy sorral feljebb. Talán soha nem lehet már kikapcsolni, és ez a szellemi hozzáállás adja meg azt a többletet, hogy szélesebb körben láthassam meg az életet.

Úgy döntöttem látni akarom… minden esetben látni akarom minden ember kiterjedését, bátor megnyilvánulását – mégpedig úgy, hogy hagyom. Nem állok útjába határokkal és különféle szabályokkal, de megértést sem tanúsítok, és biztatást sem adok – csak jelen vagyok. Nem is kell biztatni az embereket, mert ha nem ütköznek ellenállásba, egy idő után előjön mindaz, ami eddig rejtve volt bennük… ugyanis a szabad folyás megindul, ha gátak nélkül való, mert minden belülről fakadó erő - kikívánkozó.

… egy gondolatot kaptam ajándékba…  A testtől indulok a lélekig, vagy a lélektől kezdem el megérteni a testet. Tolsztoj és Dosztojevszkij két ellentétes megközelítése az ember megismeréséhez.