Hogy ki vagyok én? Megírom, hogyan látom Én. Mindig is megfoghatatlan volt és meghatározhatatlan a világ számára. Kezdetben a be nem illeszthető, hogy lázadó-e? Mindenképp! Mindig is olyan belső érzés mentén haladó, ami önmaga számára sem volt megragadható, valami elemi esszencia, mely, ha nem volt jelen – ő is tovább ment. A kezdetekben megélt kitaszítottság érzése, a világ érthetetlensége tette őt szélsőségekbe, olyan perifériákba, amitől nem volt meghatározható, körbeírható helye. Volt ebben a magányban valami végtelen magasztos és tiszta, amikor bakancsa a port rúgta, mert igazabb volt az igaznál, ahogy ezt a belső csendet itta.

A lázadás és az ellenállás csillapodott idővel, amikor felismerte magában, hogy ő maga ez a lélek, mely a tisztaságot kérte.

A részletekben található öröm ő, a színes csipkeszegélyben megbúvó szál, ahogy viseli a szép ruhát, a mezőn sétáló fantázia-kalandor, kinek egy falurészlet is betölti a távoli világot. Az alkotás vágya egyik jó barátja, mert létrehozni, teremteni és színekben látni már-már művészet, személyének folyamatos átformálása életének igazi tánca.

Orosz sztyeppék végeláthatatlansága, a tűz-ló megugrása, rönkházak nosztalgiája, belé égett remeteség, melynek csendjét ma is szélcsengők vigyázzák. Merengő és jelenlevő, érző és energiákkal gyógyító, megsemmisülő és újjászülető. Író és olvasó, ahogy saját történetét fűzi, képek sokasága, benyomások tárháza. Tiszta érzet, átélés és látás, érzékenyen érzékeny, és egyre inkább eltűnő mikor ujjai a sorokat írják… ugyanis ő ott nincsen jelen - mert akkor eggyé válik Velem.