Ha elhiszem, hogy nem nyílik meg a föld, hogy valami megtart… hogy minden, mi körülvesz maga az értelem és jóság, hogy minden engem szolgál; nem vonok kétségbe se jót se rosszat, bármi is az, mi ellenem ágál, mindegy, hogy mi áll velem szemben – jöhet bármilyen megpróbáltatás.

A lecsendesedett elfogadás vesz körül és minden porcikám csak figyel – az eltávolodott hangok – csak hatás, melynek eredete bennem van. Az érzés, amit a külső történések kiváltanak, bármilyen lehet… ahány ember, annyiféleképpen reagál – mondják. A heves szóra, fájdalmas rosszra, sértettségre, szenvedésre hevesebben ver a szívem és ég a fülem… Érzem, ahogy megcsúszik lábam alatt a talaj és hogyan uralkodik el bennem a zűrzavar. Minden érzelem, amit csak érezni képes vagyok – belőlem fakad. Az én teremtményeim, belőlem táplálkoznak – elmém szülöttei, részeim. Teljes hatalmat adok ébredésüknek, megteremtem saját magamban a fent leírt égető hőt.

 Ha elhiszem, hogy nem lehet megbántani, nem tudnak megbántani. Ha tudom, hogy erős vagyok – nem sérülök, vagy soha nem fogom megérteni a megalázottságot, ha lábaimon stabilan állok. Minden megélt érzelemnek megvan bennem az eredete, elképzelése, azonosulása.

1. A negatív érzelmek, élmények feloldása

A szenvedés – ellenállás. De ott, amikor érzed, hogy eláraszt– állítsd meg a filmet. Éld át tudatosan mi hogyan zajlik a lelkedben, aztán néz rá arra, aki vagy ami megindította benned. Soha nem a kívülálló világ teszi ezt veled, hanem az, ami benned – általa – megszülethetett. Ne okold, és ne bíráld… csak befelé figyelj. Ez még mindig ugyanaz az álom, elme szülte ákom-bákom. A keletkezett érzést gombolyítsd fel, hogy meglásd honnan ered. Keresd meg igazi természetét, hogy rálátva és szétcincálva oldódjon ki elméd zűrzavarából.

Az elme sajátossága a béke. Hiányát vissza kell követni egészen a gyökeréig, hogy meglássuk mi tűntette el, elengedni mindent, amiről azt hisszük, hogy fontos és szempont… hogy másképp lássuk meg a világot – a jelen pillanatot.

… nem érzem jól magam, nem jó érzés, ami bennem lakik… kész vagyok arra, hogy átgondoljam – nem úgy érzékelem mindezt, ahogy valójában van. A tisztító folyamat részeként hajlandó vagyok a probléma érzékelésén túlra látni, azon túlra, amilyen jelentéssel felruháztam – az elmémbe betekinteni. Boldog akarok lenni… az ego tudatom – a téves érzékelésem, látásom – a zaklatottságom… elmémen kívüli érzékelésem.

Ha megbántottságom minden oka és megoldása tőlem kívül állna – úgy tényleg megváltoztathatatlan, amit kelt bennem. Az, hogy a kivetítést használom – mint egy mozivászon – azt mutatja, amit nem akarok önmagamban látni. Csak akkor zaklat fel valaki vagy valami, ha olyat tükröz vissza, amit elvetettem. E helyett egy olyan képet tartok fenn magamról, másról… a világról, amilyet szeretnék. Ez a trükk elsimít bennem rossz érzést és indulatot, pedig valójában fenntartja a zaklatottságom.

Minden zaklatottság elengedésének első lépése, hogy mindent meg kell vizsgálni az elmében, amiről azt gondoltam, hogy az elmémen kívül van.