Árnyékvilágunk, saját gondolatainkkal felruházott démonitásunk… az ember része, mely mellénk szegődött…  a világ része. Közösségük egymásba fonódásuk, azonos rezgésük, érzet felismerésük egymáshoz vonja őket, és legyőzhetetlenségük rejlik ebben a kötelékben. Valódi ártó erejük a láthatatlanságban…

Az ember teljességre törekszik, hogy elindulásával elérje célját. Millió megfogalmazása van az élet értelmének, de talán ha csak egy hosszú utat látunk és csak annyi a távunk, mit ma megtehetünk, hogy a következő pihenőig elérhetünk. Lehet-e elégedettség bennünk, ha nem látjuk a táv végét, ha csak…

… talán tehetünk, talán léphetünk, dönthetünk. Úgy érezzük, rostálhatunk, szelektálhatunk, hitet kaphatunk, hitelt adhatunk… választhatunk. De hogyan és miként, milyen erő rejlik a kezekben és fejekben, mit érez, és mit gondol, aki egy játszmában tombol. Leszűkített harctér jóra és rosszra, hamisra…

Végig nézni magamon, ilyen-olyan alkatomon… már régen túlfut az elképzelés, hogy mivel is azonosítsam lényemet, levegővételemet. Már túl vagyok azon, hogy az érzelmekről beszéljek, mint viharvert fák sűrűjéről, már az is sikerül, hogy tovább rugaszkodva magam mögött hagyom, és nem lépek be hívogató…

A születésnapunk előtti napon már érezhetővé válik az akkori idők lélekkészülődése, ott van, mint emlékcsoportosulás egy olyan megnyilvánulásban, amely tisztább mindannál, amilyenné az ember élete folyamán válik. Hogy hogyan válhat ez megtapasztalhatóvá? Nem tudom… csak úgy kaptam – ajándékba talán,…