… spirituális Kereső! ülj le és ne keress! Amit keresel, az nem egy tőled távoli dolog, sem semmi olyan, ami elvonatkoztatott, nem inspiráló és elméletileg a legkevésbé sem helytálló, és még csak nem is létező, úgy, ahogy te gondolod… Mindenki, aki mozgásban keresi a mozdulatlant és kutatva a láthatatlant, az igazán eltéved, mert csak elgondolásaiban bolyong. Ha ezt elfogadod és feladod az élet új kihívásának vélt folyamatot, ne félj a megállástól, sem a lélek-haláltól, mert ez nyitja meg a kapukat. Nem adhat új felfedezéseket, sem új távlatot életedben, mert ettől csak izgalmas lesz, de eredményes nem, ha így folytatod. Nincs más, csak az, ami már most is van, és ha újdonságra vágysz, tehetsz a keresés helyett bármi mást, ami töltekezéssel jár.
A keresés feszítő áradatát átfogalmaznám „nagytakarításnak”, visszafejtésnek és lebontásnak, de ez a lépés az emberi természetnek ellene megy, hiszen bővelkedni akarunk és kiterjedni, gyarapodni és tudni, új dolgokat felvenni, megérteni és leginkább újszerűen gondolkodni. Az élet egyik értelme a tapasztalatszerzés, de hogyan is tesszük? mert, amit felveszünk, azt máris integráljuk, hát éppen ezért nem látjuk – Azt, amire igazán vágyunk.Az elme kiürítése olyan, mint amikor belemélázunk a jelenlétbe, eltűnünk pár másodpercre… igen! ott járunk a fellegekben, ott ahol semmi sincs abból, aki ezt észreveszi… maradj ebben az állapotban.
A természet a leghűbb önmagához, mint keletkezett élet, mert nincsen elméje, csak létezése, az életért levése. Érezz mögé, ne lásd a fát és ne a füleddel hallj, hanem valahol ott középen a fejed mögött… szimatolj bele a meg nem fogalmazottba, ne emlékezz szavakra, sem gondolatokra – csak érezd, mint megnyilvánulást. A fák suhogó lombja, az elrepülő madár hangja – ugyanaz a dallam! anélkül, hogy neve lenne, érezd meg mi mozgatja. Érintsd meg a földet, a lábad előtt heverő követ és érintésed most nem a kéz érzékelése, hanem az anyag mögött lüktető élet, mely attól még ugyanolyan hangos, hogy a fül nem fogja. Mindent átszövő vibrálás és rezgő tartomány, melynek nincsen célja, csak keletkezése egészen onnan, hogy megjelent az időben.
… a távolban síró gyermek hangja… nem látom, mert távol állok, csak hallgatok bele a sötétbe, oda a lelkébe… Hallom megrezgetett tüdejét, ahogy értetni kíván, de inkább a levegővételeiben elcsendesedett keletkezést figyelem, ahogy egy szellemi rész megérkezett… megteremtetett, és egy pillanatra elveszett.
