Az elengedés során kitisztult érzelmi csatornák már nem kérnek több táplálékot – megsemmisülnek és elenyésznek. Elérni a végső szabadságot, mikor már nem kísért a bánat, sem vágyódás más felé, mert magát a természetét értem és látom, úgy csupaszon, ahogy elvon mindig attól, ami éppen a kezem ügyébe…

Nem vagyok csendes. Itt vagyok! Ettől jobban már nem is lehetek jelen, minthogy melletted ülök, de ha megkérded, miért vagyok halk, hát azt válaszolom – te nem hallod! …oly nagy a távolság benned. Nem vagyok csendes. Nyugodt vagyok! Innen figyellek messziről, vagy közelről – te határozod meg…

Először vágyakozunk a csend után, aztán teremtjük. Elszigetelődünk, elvonulásokra járunk, meditálunk, aztán csak mosolyogva hallgatunk, passzívvá válunk és kiválasztunk az életből egy-két mozzanatot, amihez ragaszkodunk. Elengedésről beszélgetünk, talán el is engedünk és az elménk csendjét…