Nézz úgy magad elé, mintha nem látnál, vagy mintha sima felületet simogatnál… Érezd meg a torkodban a derűt, ahogy sehol sem vagy, ez az érzés mindenben ott van, ami csak a szemed elé kerül. Állj meg ebben a némaságban, a mindent átszövő puhaságban, mert innen indul minden, ez a létezés maga, melynek nincsen semmije, mint egy tó felszíne, melyet a szél időnként megborzol, vagy felkócol, de ez az élet. A hullámverések és háborús veszekedések nem más, mint egy gonosszá vált lélek, melyet börtönbe zárt saját szenvedése. 

Ne ítéld el készsége és összetétele miatt, ő is csak egy összesűrűsödött állapot, mely kellő időben jó útra téved. Belekapaszkodik a benne dúló harcokba, haragvó örvényekbe, a harácsolás és gyűlölet édes ízeibe. Milyen elemózsiákat is tárol tarsolyában? … önkínzó és önemésztő energiákat. Mint egy kábult állapot olyan a természete, mely semmiben sem hasonlít önmagára, de ha te látod őt igaz valójában – ez az egyetlen esélye, hogy visszataláljon.

Ennek a látásnak a gyakorlata visz előre… nemcsak téged, mindenkit, aki vehet belőle, ha képessé válsz arra, hogy ne ítéld meg azt, aki eléd téved. Te lehetsz az egyetlen könyörülete, ha oda emeled, ahova való – és ez ott játszódik, ahol nem kell tudnia. Nincs szükséged a felcsillanó szemére, sem értésére, odaadására meg végképp nem – hidd el! Semmire sincs szükséged, ha ezt az érzést és szeretetet – érted.

Minden jelenség a világban a másképp látásra sarkall, mert az, amit a szemed lát, vagy értelmezésében elméd játszik - ez mind már nem számít. A gyakorlat lényege az, hogy átírd és megértsd egy magasabb valóságból mindazt, ami eléd tárul, mert hogyan is akarunk változást, ha még az elgondolást sem engedjük meg magunknak, hogy ami velünk történik – lehet, hogy teljesen más.

Megadhatjuk a történet ízét és kellemét, kifutását, úgy általában világi dramaturgiáját és nincs jelentősége, hogy hétköznapi, közéleti vagy politikai jelenségek vesznek körül – haladjuk meg önmagunkat mielőtt bármit is mondanánk.