Egy hatalmas földalatti kráter a hiány, melyet betemetni nem lehet, ugyanis természet adta léte üressége, mely tátongva veszi a lélegzetet. Minden levegővétellel próbálja magába szívni a megtöltésre szánt elemeket, elképzeléseket vagy vágyott tengereket, hogy ellentmondjon természetének és a teljességet élje meg. Ez ellentmond az univerzális rendnek, mert ha a hiányt elkezdjük kitölteni, hidd el! bármit töltesz bele, érzelmeket, vagyontárgyat, sikert vagy bármi mást - nagyon hamar megemészti és kezdheted elölről ezt a vég nélküli folyamatot. Az is egy univerzális törvény, hogy a hiány állapota önmagában teljes – csak mert van, és nem tűnhet el a világból, különben nem lenne teljesség. Minden önmagából fakadó és ott tartja fenn életét, hogy az Ami. A hiány egy érzés, ami benned él, vagy nem… de szerintem mindenkinek van.

A vágyódás önmagában feltételezi a hiány jelenlétét. Szükség van valamire, hogy elnémítsuk ezt a táplálékért nyúló szájat, hogy úgy érezzük végre megtelt és egyenlő lett a föld színével… és már nézünk körbe újabb élelemért. Találunk ilyet-olyat, de lassan már bármi jöhet, csak tegyen boldogabbá és jóllakottá.

Próbálkozunk a vonzás törvényével, melyben a vonzás szó egy távolságot feltételez magunk és a tőlünk kívülálló között. Ez a távolság arra elegendő, hogy a mágnesességgel eljátsszunk, melynek erejét a bennünk akkumulálódott hit tölt ki.

Vágyódásunk tartja tőlünk távol azt, amire vagy akire vágyunk… mert a hiány állapotából nem gondolhatok arra, hogy teljes legyek – hát alászállok. Beleállok a bennem élő verem közepébe és elegyengetem. Minden krátert mélyítő érzelmet megkeresek és átsimogatva visszahelyezek a helyére, hogy átalakulása emeljen fel újra önmagam méltó színterére. A kialakult rend és az újra elsimított termőtalajon lehet tovább lépni egy kivetített még nagyobb teljességbe, melyhez végre hozzáfesthetem álmaim rajzát…. egy másik teljesség emberi körvonalát.