Valahogyan túl kell jutni egymás vizsgálódásán és meglátni a mögötte táguló magasrendű Ént, hogy átéljük az életnek azt az izgalmát, amikor megszűnik a föld és az ég. Hiszen ez vágyaink eredete, hogy a megítélés súlya tovaszálljon.

Gyógyítóként kezeld magad ott, ami láthatatlan, hiszen az ilyetén Erő kiapadhatatlan és nem jelenhet meg a fizikai valóságban, csak szemed sarkában… egy csillanásban. A gyógyítót képviselő hús-vér személy nem ugyanaz, mint aki a gyógyítást adja. Ennek meglátásához szív kell és az az elfogadó szeretet, ami érti ezt. A mélységet csak a szív érezheti meg, mert a szem a fizikai síkon értelmez.

A gyógyító szíve az Istent példázza, ne keresd hát járásában, háta tartásában, mert még ő is úton van. Az igaz gyógyító lába bár poros, de látása és érzékelése az égben van, ne vond hát kérdőre személyét, ilyen-olyan küllemét. A hófehér talár a szemnek való és azt a hitet erősíti, hogy tőled valaki magasabb, de legalább magabiztosabb abban az útvesztőben, amiben meg kell fejtenünk ezt az észvesztő kirakóst.

Ha tapasztalod a Mindenséget, az Időtlenséget és a Jelen nyugalmában vagy, akkor pontosan tudod, hogy nem létezik semmi, csak az Egész. Itt már nincs semmi, amit kaphatnál, de a játék öröme miatt tégy úgy, mintha lenne. Játszd az életet úgy, hogy kedvedre válogass történései között, de fogod érezni, hogy a gyógyító, az igaz Önvalód – érinthetetlen. Soha ne kételkedj a benned élő gyógyító erejében, mert gyógyulni úgyis csak az fog – aki érti ezt.

Légy állhatatos, mert ahol szólnak hozzád az nem Te vagy. Az esdeklés és a feléd irányuló felkérés a gyógyítónak nevezett személynek szól, mert megszólítható vagy és gondja meghallgatásra talál általad. Ám amit igazából keres, az túl van rajtad, és rajta… már aki a kérést hajtja, de ezt az elcsendesült állapotot még kevesen érzik, hogy minden megoldás ott van bennük.

… de amikor gyógyítasz… tudod milyen az? olyankor megszűnik a tested értelmezése, a karjaid idegenül tesznek-vesznek, elveszíted az értelmezését a fejedben zakatoló jövés-menésnek, bár hallod azt – itt már nincs neve semminek, csak egy érzés van jelen, hogy, ez a csend Te vagy, az igazi megfigyelő. Mint egy megfeszített vonal, egyfajta húr, aminek nincs mása, mint tudattal felismerhető lét-tartománya, és elfér egy félrebillent kalap vagy egy hahota mögött.