A nyitott tér erezete mindent behálózva van jelen és csak kellő magasságból rajzolódik ki, hogy egyáltalán van ilyen. Nem távolságban mérhető, hanem észlelésben.

A radikális őszinteség fogalma egyet jelent azzal a tudatossággal, hogy létezik egy olyan pont, ahol találkozhatunk minden különbözőségünk ellenére. Félredobálva minden fenntartott képzetet, elgondolást, magunk és mások köré épített történetet, analógiát, megtalálhatjuk azt az egyezőséget, ahol bárkit meg lehet érteni.

Ha radikálisan akarok őszinte lenni, akkor az erre szánt tiszta tér hajszálerezete szinte észrevétlen, mert halovány fényével nehezen mutatja meg magát. A sok átsejlő ágas-bogas képzet, magunk és mások köré font történet megzavarja a tiszta érzékelés tünékeny voltát és nem engedi, hogy tisztán lépjek. Félretolni utamból a rólam alkotott képek sokaságát, vagy elrántani mások elől ugyanezt – csak radikálisan lehet. Egy hirtelen mozdulattal a maszkokat félretolni több, mint tapintatlanság, mert a hirtelen támadt üresség megdermeszti azt, aki pörén maradt és nem eszmél az űr tisztaságára, csak saját halálára. A megsemmisülés ténye védekezésre emeli a kezeket, hogy a magáról alkotott képeket visszaillessze a helyére, önmaga kényelmére, hogy úgy láttasson és mutatkozzon, ahogyan a szeretetet reméli. Az elfogadás kényszere alkotja azokat a történeteket, amelyek átszövik a múltat és már-már a jövőt, de ezek az élettelen szövedékek elfedik a lényeget, azt, aki ebben a pillanatban vagy.

Bármit teszek, az előttem állóban egy fiókot kap olyan címkékkel és elképzelésekkel, amihez fogalmi társításokat köt és egyéni tapasztalásokból gyökerező elgondolásokat, majd elvárásokat.

A szabadság egyik megnyilvánulása, ha kilépek abból a festményből, amit rólam készítenek - vajon észreveszed?