Látod-e a napsütésben, amint sugarait szórja… hogyan landolnak mindenen, ami csak körülvesz; titkos tánc… mindent összekötő sejtelem, mely megvilágításba kerül, feldereng. Látvány lesz és érzés, ahogy minden kis apró csetres elnyújtózva lélegez. A gondolatok táncát belerakom mindenbe, hogy vigye és szórja tovább a bármi, a szegre felakasztott akármi… poros kis fadoboz, csip-csup lomok.

Fond át velem – a kerítésnek támaszkodva, macskát simogatva a gondolatot és élővé tett képzetet, hogy mit nyújtok én a körülöttem élőknek, négylábúnak, száguldó egyszarvúnak, ágas-bogas liánnak, csodaszép virágnak. És vajon mit nyújtanak ők nekem, amiért kezem ügyébe tér és lehajolva, simogatva mindig csak enni kér.

Érted-e a számok világát, ahogy realizál és talajt teremt, kiindulási pontot, a teremtő kódot. A szabad asszociáció csilingelő lánca fűzi össze a különféle gondolatot és tekeri egységbe, hogy mindennek értelme van… bárhonnan nézed. Keverjünk össze egy hosszú számsort darabjaira szedve, tegyük zsákba és lássuk mi lesz belőle. Vegyél ki egyet és érezd meg hova való, mert mindennek párja van, semmi sincs önmagában.

Ülj le mellém… itt csend van… velem legyél, fogd a kezem. Ahova én megyek, csak úgy időnként eljárok… ne engedd el, maradj nekem. Utazzunk messzi tájra, fantázia tartományba… bármi lehet a tárgya. Csak egy mondatot mondj… a legrövidebb szavakat… kiterjesztem, megnövelem… érzelemmé teszem, lélek-utazássá, szabad szárnyalássá. Mesét mondok, kitalálom, ha látszólag nincs értelme – hidd el! megtalálom.