Ha valaki megkérdezné, ki vagyok és mi a nevem, zavarba ejtő lenne feleletem, mert nem érteném, hogy pontosan mit akar, amikor éppen meghatározhatatlanságom hozta el számomra az agyonkeresett választ, azt hiszem így találtam meg újra önmagam. Csak állni és nézni körbe-körbe, mint akit az égből pottyantottak le, azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor a világra jöttem, immáron másodjára. Nem volt elhatározásom, sem gondolatom magamat illetően, nem volt tervem, sem elképzelésem, hogy mit is csinálok éppen, csak azt éreztem, hogy nagyon, de nagyon ráérek. Létem egyenlő volt a papucsom értelmével, mint amit értelmezés nélkül húzok lábamra, úgy éreztem rá személyem hadviselésére, hogy ingereket és szeleket korbácsoljon ahhoz, hogy mozdulatainak tükrében éljek.
Merészségem odáig terjedt, hogy mertem senkivé válni, egyfajta tébollyal határos érzés, olyan, mint amikor elveszíted a fejed. Értelmét vesztett lett minden, amit identitásnak, személynek, egyénnek nevezünk, olyan csend lett végre ott legbelül. Egyszerre éreztem rá személyem törékenységére, számkivetettségére, ahogy elmém tépte évtizedeken át, hogy mit tegyen, vagy ne tegyen, mit kell elérnie és hogyan. Leállt ez a belső motor. A felszabadultságnak olyan kifejezhetetlen extázisa tört fel bennem, ami banálissá tette körülöttem az életet. Több közöm lett az út túloldalán ültetett fával, mert alapértelmezését tekintve ugyanolyan haszontalanná váltam. Átlendültem egy hártyavékony falon, melynek védelmező pajzsa már nem engedi a dolgokat soha többet úgy látni, ahogyan eddig.
Átlendültem… és már nem látok, hanem a látássá váltam. Amennyire elveszítette a látó az értelmét, úgy veszítette el a látott dolog is. Ezt a szabadságot szeretném átadni, és bár sokszor írtam a két világ határáról, de most élem át, hogy igazából nincs is határ, nemhogy két világ. Vagy számtalan világ van, vagy egy sem.
Csak állni és állni, a világ számára láthatatlanná válni, mert ha nem tudom meghatározni magamat, akkor eltűnök. Hiába ott van a testem, a tudat átalakulásával kikerülök egy globális szférából és nem érzékelnek az emberek, egyszerűen csak kikerülnek, mint egy ott felejtett szövetekből álló elemet.
