Saját szellemi nagyságunk előtt állva nem az elérhetetlenségét kell átélnünk, hanem az elgondolások lebontásával apróvá tenni, felfedezni, hogy egy bennünk élő néma jelenlét. A jelenlevés pillanata annyit jelent, mint találkozni ezzel a felfedezhetetlen Csenddel, mert ha kereséssel közelítesz felé – elillan. Legyen meg a törekvés, a keresés, mely inkább mindent átszövő belső akarat, mint elérendő cél.
Amikor két tudatállapot közötti pontra érkezünk – úgy érezzük, kitágulunk, ez pedig természetes félelmet ébreszthet bennünk. A megsemmisülés réme terpeszkedik szét az elmében, mert a változás ereje feszíti szét azokat a dimenziókat, tapasztalatokat, amin keresztül érzékeljük a világot. A tudat működése az észlelésen alapul – egyrészt mert látjuk a külső, anyagi világot, másrészt a belső szubjektivitásunk keveri a színeket, foglalja dalba az elhangzottakat. Ehhez a tánchoz választ ki az észlelés olyan információkat, amelyek illeszkednek saját színskálánkhoz, míg más ingerek felett elsiklik a figyelmünk, mert nem érdekesek. Ezt nevezzük gondolkodásmódnak és tudatállapotnak.
Az Ébredés nem jelent mást, csak azt, hogy más nézőpontba kerülünk. A képek, az érzékelt világ a helyén marad, de az elme másként rendszerezi őket. Megváltozik az észlelés perspektívája, mint amikor egy négyzet kockává tágul, hogy egy magasabb dimenzióban folytassa életét – de ez nem jelenti azt, hogy megsemmisült. Minden marad a helyén, de a viszonyulás és mindenféle prioritás megváltozik bennünk, mert egy olyan háttér vásznat kap, melynek folyamatos tudatosítása már nem engedi meg, hogy ami erőt és életkedvet von el – filmként, drámai történetként megmaradjon.
Minden tanítás – legyen az az elfogadás, vagy ítélet nélküli állásfoglalás, vagy polaritás nélküli egység – ott azon a néma ponton… magától történik. Minden gyakorlat egyfajta felvezetés, elme előkészítés, hogy a látás és érzékelés megváltoztatásával egyre inkább közelebb kerülj Önmagadhoz. A legtermészetesebb létállapot, melyben elmúlik a test feszültsége, a lét magánya és az élettől való félelem. Az elme világát és az azon túli világot elválasztó leheletnyi határ adja meg azt a végtelen szabadságot, hogy minden jogod meg van ahhoz, hogy csak létezz. Ebből a felszabadult állapotból megváltoznak az addigi küzdések, az értelmezések és fontosságok, minden mintha csak egy film lenne – tovább játszod, mert az élet igazi arca itt mutatkozik meg. A benned keletkezett könnyedség megváltoztatja a viszonyulást és ezáltal oldja ki a nem létező terheket, amivel senki mást nem sújtunk, csak saját magunkat.
