Tudd meg, hogy távolodsz attól, amit keresel, mert minden lépésed és szerzésed bonyolultabbá teszi elmédet. Kirajzolódik benned egy másik személy, a leigázhatatlan kereső, aki hihetetlen dolgokra képes és olyan újszerűen fogalmazza meg a vélt változást, hogy csak a szavak szintjén érti. Egyre kacifántosabb elgondolások, új fogalmak - erő nélkül.

Küzdő és tanuló embereket látok régi mintákkal, ragaszkodással, de ki az a bátor, aki már másként látja? Elcsípni látásom, észlelésem sajátosságait és tudni, hogy attól, hogy mindenki így lát, attól még nem igaz.

Mint amikor leszúrok egy kiindulási pontot, mondjuk azt, hogy „nem vagyok ebben a formában”, egy új gestalt születése, amit látásommal áthozok. Az elme szükségszerű, ne akard halálát, csak ismerd meg működését és váltását. Mint ahogy az ember szemléletet vált, úgy formálódik újjá a világ. A feltételezés, hogy semmi sem végső és igaz, ez a merészség engedi meg az átalakulást, mivel megtapasztalhatod, hogy úgy teremted a világot, ahogyan csak akarod.

Egy tágabb perspektívája az emberi létnek, mely nem más, mint hologramszerű energiamezők, melyet a kollektív elgondolás tart egybe. A nyitás egyénként indulhat meg, ha kérdésekből, újszerű töprengésekből hozzá mer nyúlni olyan tényekhez, melyek meghatározzák egész értelmét az emberi életnek.

Elengedni a hétköznapi életérzéseket, annyit jelent, hogy a megélés átváltozik erővonalakká, energiákká, félúton elvetett gondolatokká – tiszta látássá. A tiszta látás hozza azokat az érzéseket, amelyekre nincsenek kifejezésrendszerek. Nincs nyelvünk rá, sem szavunk. Nem a csodálatosság egét karcolja, csak új, és ezáltal más, egy fel nem térképezett tartomány. Az agy elbírja az új észleleteket, ingereket, egészen pontosan azért, mert ismerősen hat. Mintha minden részünk várakozóan tekintene a nagy kalandra, hogy ismerd meg ezt a káprázat-üvegekkel és tükrökkel kirakott varázslatot, egy legyintéssel elhessegethető gondolatot.